MAKE YOUR OWN
WAY OF BUILDING.

BRANDING · CONTENT · CREATIVE PRACTICE

A Studio egy tér a tanulásra, kísérletezésre és saját gondolatok kibontására.

Kurzusok, workshopok és idővel egy közösség azoknak, akik szeretnék mélyebben érteni a brandépítés mögötti gondolkodást, és megtalálni a saját módjukat arra, hogyan építsenek valami sajátot.

A Studio abból a gondolatból született, hogy a brandépítés nem egyetlen módszer megtanulásáról szól.

Hanem arról, hogy megtanulsz másképp nézni arra, amit létrehozol.

Hogyan lesz egy gondolatból irány? Egy nézőpontból kommunikáció? Egy történetből valami, amihez mások is kapcsolódni tudnak?

Itt ezeket a kérdéseket bontjuk ki — branding, content, storytelling és kreatív gondolkodás metszetében.

WORKSHOPS

A workshopokban egy-egy gondolatnak adunk időt. Megnézzük több oldalról, kérdéseket teszünk fel, összekapcsolunk olyan dolgokat, amelyek elsőre talán nem is tűnnek összetartozónak, majd elkezdünk dolgozni velük.

Az értékeidből indulunk ki, és azt keressük, hogyan tudnak ezek valódi döntésekké, történetekké és élményekké válni. Mert egy brand nemcsak abból épül, amit mondasz magadról, hanem abból is, amit az emberek éreznek, megtapasztalnak és magukkal visznek belőle.

Ezért a workshopokban nemcsak gondolkodunk egy témáról, hanem dolgozunk vele. Kísérletezünk, megfigyelünk, újrafogalmazunk, és időt hagyunk annak, hogy a saját válaszaid is megszülessenek.

workshop_photo

THE CORE OF YOUR BRAND

BRANDING WORKSHOP

Minden brand mögött van valami, ami összetartja. Egy gondolkodásmód, értékek, tapasztalatok, döntések és egy világ, amit létre szeretnél hozni.

Ezen a workshopon ezt a core-t bontjuk ki. Megnézzük, mi az, ami valóban a branded sajátja, mi alapján hozol döntéseket, és hogyan tudnak az értékeid egy felismerhető, következetes márkává formálódni.

Gyakorlatokon és közös gondolkodáson keresztül dolgozunk vele, hogy ne csak beszélj a brandedről, hanem mélyebben értsd, miből épül.

Mert a brandépítés egy alkotói folyamat: megfigyelés, kísérletezés, döntések, rétegek és folyamatos formálódás. A cél nem az, hogy előre lásd a kész márkát, hanem hogy legyen egy erős belső alapod, amiből tovább tudsz építkezni.

VALUES · ESSENCE · IDENTITY · EXPERIENCE

FROM BRAND TO CONTENT

CONTENT Planning WORKSHOP

Ha már érted, miből épül a branded, a következő kérdés az, hogyan kezd ez megszólalni.

Ezen a workshopon a brandből indulunk, és azt fordítjuk át contentbe. Megkeressük azokat a gondolatokat, témákat és történeteket, amelyekből hosszú távon is tudsz kommunikálni, majd ezekből felépítjük a saját content gondolkodásodat.

Dolgozunk storytellinggel, content pillérekkel, témákkal és konkrét ötletekkel is, miközben végig azt keressük, hogyan tud a branded lényege következetesen megjelenni abban, amit megosztasz.

A cél egy olyan rendszer, amely nem elszakad a brandedtől, hanem abból nő ki — és amihez akkor is vissza tudsz nyúlni, amikor újra és újra meg kell találnod, mit szeretnél mondani.

BRAND · STORYTELLING · CONTENT · EXPRESSION

COURSES

GO DEEPER. BUILD YOUR OWN.

A kurzusokban van idő megállni egy-egy gondolatnál, több oldalról megnézni, kérdéseket feltenni, és végiggondolni, hogyan kapcsolódik mindez a saját brandedhez. Nem kell mindent egyből alkalmazni vagy kipipálni. Van tér arra, hogy elidőzz a témákon, kísérletezz velük, és közben kialakítsd azt, ami valóban működik számodra.

Olyan szemléletet és eszközöket kapsz, amelyekkel később is magabiztosabban tudsz dönteni a brandedről, a kommunikációdról és arról, merre szeretnéd továbbépíteni. A cél, hogy amit itt megtanulsz, ne csak egy adott projektnél legyen használható, hanem a saját gondolkodásod részévé váljon.

pexels-mr-zubair-ahmed-2155067931-33695441

BRAND UNIVERSE MASTERCLASS

Egy kreatív branding masterclass, amely végigvezet azon, hogyan építs olyan brandet, amely mögött valódi gondolat, érték és saját világ áll.

A Brand Universe-ben azzal dolgozol, ami már eleve a branded része: az értékeiddel, a tapasztalataiddal, azzal, ahogyan gondolkodsz és ahogyan a világot látod. Ezekből indulunk ki, és megnézzük, hogyan tud mindez egy olyan branddé formálódni, amelyben felismerhetően jelen vagy.

A masterclass során a brand különböző rétegein dolgozol, az alapoktól a stratégián és pozicionáláson át egészen a kommunikációig. Közben nemcsak azt nézzük meg, mit építesz, hanem azt is, hogy miért, miből és hogyan tudod ezt a saját módodon továbbvinni.

Saját tempóban haladsz, és közben végig a saját branded a kiindulópont.