Mindig is több dolog érdekelt egyszerre.

Soha nem voltam az a típus, aki egyetlen dologban szeretett volna elmélyülni.

Érdekelt, hogyan gondolkodnak az emberek. Miért kapcsolódunk bizonyos történetekhez, alkotásokhoz és márkákhoz. Hogyan lesz egy gondolatból valami, amit mások is megéreznek. És mi történik közben azzal, aki létrehozza.

Ezért sem tudtam soha igazán egyetlen címkével leírni magam.

Stratéga. Kreatív. Social media szakember. Művész.

Mindegyik igaz, de egyik sem az egész történet.

A pályám elején a marketing és a social media felől érkeztem. 2012 óta dolgozom márkákkal, 2018 óta pedig szabadúszóként. Az évek során dolgoztam többek között a McDonald’s, az ALDI, a Buddha-Bar Hotel és különböző fashion, beauty és hospitality márkák kommunikációján, kampányain és közösségein.

Közben megtanultam a szakma másik oldalát is: hogyan lehet egy ötletből kampány, egy kampányból történet, egy történetből pedig olyan brand, amelyhez az emberek valóban kapcsolódni kezdenek.

De minél többet dolgoztam brandekkel, annál kevésbé érdekelt a formula. Egyre inkább az érdekelt, hogy mi van alatta. Innen kezdett összeérni nálam a stratégia, a kreativitás és az önkifejezés. És talán innen érthető az is, miért nem hiszek abban, hogy egy többféle érdeklődésű embernek választania kellene a részei között.

AHOL A BRANDING ÉS A MŰVÉSZET ÖSSZEÉR

Egy ponton elkezdett feltűnni, hogy ugyanaz a kérdés foglalkoztat a brandingben, mint a művészetben:

Hogyan adunk formát annak, ami először még csak bennünk létezik?

Egy gondolatnak. Egy érzésnek. Egy nézőpontnak. Egy világnak.

Számomra a branding nem csak arról szól, hogyan építünk fel egy vállalkozást, hanem arról is, hogyan lehet egy belső világot úgy megfogalmazni, hogy mások is kapcsolódni tudjanak hozzá.

A brandépítés nem egy előre megírt folyamat, amelynek már az elején tudjuk a végét.

Inkább egy alkotói folyamat, amelyben menet közben fedezzük fel, mivé tud válni.

Megfigyelés. Kísérletezés. Döntések. Rétegek. Elengedés. Újrafogalmazás.

És közben egyre tisztábban kirajzolódik, mi az, ami valóban a tiéd.

A művészetben ezt képeken és anyagokon keresztül keresem. A brandingben stratégián, storytellingen és contenten keresztül.

A folyamat más, de a kiindulópont ugyanaz:

valami belsőből létrehozni valami felismerhetően sajátot.

AMIBEN · HISZEK · ALKOTOK

01 — Kíváncsiság
Folyamatosan kérdezni, felfedezni és más nézőpontokból is ránézni arra, amit már ismerünk.

02 — Szabadság
Nem beleférni egy kész formulába, hanem megtalálni a saját utat, hangot és működést.

03 — Önkifejezés
Azt létrehozni, ami valóban belőled jön, és formát adni annak, amit képviselsz.

04 — Mélység
Nem megállni a felszínnél. Megkeresni azt a gondolatot és jelentést, ami valójában mozgatja a dolgokat.

05 — Kísérletezés
Teret adni az új ötleteknek, próbálkozni, újragondolni és hagyni, hogy a folyamat közben alakuljon ki a következő lépés.

06 — Kapcsolódás
Olyan márkákat és történeteket létrehozni, amelyek nemcsak láthatóak, hanem valamit el is indítanak azokban, akik találkoznak velük.